Helyszín: 1067 Budapest, Oktogon 2.

Építtető: K&H Csoport

Lépték: 1.500 m²

Eredeti épület: Szkalnitzky Antal (1870)

Építészet és belsőépítészet: LAB5 architects - Erdélyi Linda, Dobos András, Korényi Balázs Csaba, Gáspár Virág Anna

Projekt építész: Melis-Seenger Dorottya

Tervező munkatársak: Beketova Anna, Dózsa Bercel, Németh Diána, Macsuga Eszter, Páncsics Dávid, Petrics Réka, Rácz-Szabó Barnabás, Székely Dávid, Wang Guangrui

Generál tervezés és statika: Tetraterv, Szabó István

Műemlékvédelem: Bor Ferenc, Tóth Tímea

Belső tájépítészet: Lelkes Kertész, Kiss János

Világítás tervezés: Lighting Embassy - Solinfo

Épületszerkezetek: epszerk.hu, Nagy Károly

Gépészet: Premium Épületgépész, Tirpák Tamás, Rácz Zoltán Csaba

Elektromos: VBL, Vados Balázs

Gyengeáram: Velox, Nagy István

Tűzvédelem: Fireeng, Decsi György, Matusek Marcell

Akusztika: AQrate, Fürjes Andor

Szárazvirág kompozíció: Atakpelif Floral Expeditions, Filep Kata

Geodézia: A-Ponton, Kovács Sándor

Költségvetés-kiírás: Schneider Ferenc

Felvonó: Schindler Hungária Kft, Gróf Ferenc

Projekt management: K&H, Annus Tamás

Épületfotós: Batár Zsolt

 

Az Oktogon Budapest egyik legerősebben megkomponált tere, klasszikus formájával a Nagykörút metszéspontján szerepel az Andrássy úti térsorozatban. A nevét is adó nyolcszögletű alaprajz négy térfalát egyforma házak alkotják, melyeket ugyanazon építész, Szklanitzky Antal tervezett az 1870-es években.

Ahol az egyik sarkon ma a K&H bankfiók található, 150 évvel ezelőtt a kor legismertebb kávézója, az Abbázia működött.

 

...több mutatása

 

Kivételes vendégköréről volt híres; neves újságírók, festők, építészek és írók élték társasági és szakmai életüket az asztalok körül. A belső tér kivívta korának kritikai elismerését, a legmagasabb színvonalat képviselte érzékeny és finom berendezésével. Itt volt az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb velencei tükre, a teret pedig olyan délszaki növények díszítették, melyek az abbáziai tengerpart hangulatát idézték fel. A sikeres vállalkozás folyamatosan növekedett, lépésről lépésre foglalva el az udvart, majd a lakóház egykori főbejárati tereit. Később ahogy a szocializmusban a társasági élet a nyilvános terekből a privát terekbe helyeződött át, a kávézók presszókká csendesültek. Eltérő célokkal, más belsőkkel. Ezek a változások nemcsak a dekorban, hanem a szerkezeten és a homlokzaton is beavatkozásokat jelentettek.

Egy másik nagy „beavatkozás” is történt, ’56-ban az épületet ágyútalálat érte, és nem is volt lehetőség tökéletes helyreállításra. A 60-as évektől „gyorsétteremként” működött a hely, egész addig, amíg az új idők szelével a K&H Csoport meg nem vásárolta a helyiségeket, ahol is 1990-ben megnyitotta legnagyobb bankfiókját.

Hosszas gondolati előkészületek után a Bank 2024-ben döntött úgy, hogy nagyszabású felújításba vág bele. Sokat változott az elmúlt évtizedekben az, hogy hogyan és milyen terekben bankolunk; de azt is nehéz megjósolni, hogyan fogjuk használni ezeket a tereket újabb 35 év múlva. A K&H Csoport olyan koncepciót keresett, amely friss, és jövőálló. Egy szabadabb elrendezést, amely kiszolgálja a mai igényeket, de teret enged a változásoknak. Olyan megjelenést, amely az épület klasszikus múltját hordozza magán, de a fiatalabb ügyfeleket is bevonzza. Hívogató, nyitott, átlátható. Hivatalos és megbízható, mégis otthonos és barátságos.

A LAB5 architects a koncepcióhoz az épület anyagát vette alapul, mind fizikai, mind szellemi értelemben. Kiürítették a tereket, hogy rugalmas alaprajzot lehessen biztosítani. Az eredeti szerkezeten számos beavatkozás nyomai lelhetőek fel a történelem különböző korszakaiból, ezeket csupaszon maradtak, megmutatkoznak az érdeklődő tekintetek előtt. Egyes teherhordó elemek betonból, mások szegecselt acélgerendából, megint mások pedig poroszsüveg tégla-acél födémből készültek. Előkerült annak a régi, befalazott ablaknak a megolvadt és elgörbült nyíláskiváltója is, ahol az ágyútalálat érte a homlokzatot. A fellelt részletek közül a legszebbek azok a gipszornamentikák, amelyek még a régi kávéházat díszítették, és tanúi voltak, ahogy megalakult a hazai Impresszionisták és Naturalisták Köre, vagy az Új Magyar Pantheon és Bródy Sándor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Fényes Adolf, Lechner Ödön, Róna József, illetve számos újságíró (Est Lapok, Pesti Napló, Magyarország) társasági életének, munkásságának is. Most a díszek maradványai újra láthatóvá váltak a térben, közel engedve mindenkit az épület és a város történetéhez.

Tegyük hozzá, ennek a történetnek a mostani felújítás is része, így ennek a nyomai is meg lettek örökítve. A bontás kezdetéről esztétikus hulladék származik; ahhoz, hogy a teherhordó betonfalakat ki lehessen vágni, először kis, hengeres lyukakat kellett nyitni. Az így keletkezett betonhengerek némi polírt kaptak, hogy vázákként keljenek életre, bennük szárazvirág kompozíciókkal.

Azon funkciók, melyek zárt teret kívánnak meg (iroda, kistárgyaló), ház-a-házban stratégia mentén, önállóan sorakoznak egymás mellett. Felületüket félkör alaprajzú expandált fémlemezek burkolják, amik úgy néznek ki, mint a függönyök; a privát terek határolói egy régi kávéházi térben.

A hátsó részeken a falak közötti nagyobb zárt terekből lettek a tárgyalók, amelyek üveg harmonika falakkal nyithatóak össze a központi térrel, vagy mobil falakkal kisebb szobákra oszthatóak. A sínrendszer láthatóan maradt, így a funkció játékossága is megjelenik a belsőben.

A déli Abbázia hangulatának felidézésében a növényzet ugyanúgy vesz részt, mint 150 évvel ezelőtt. Bár a növények most nem kaspóban élnek, hanem az épület szerkezetéből nőnek ki, így inkább hatnak időtlennek, mint átmenetinek.

Ahogy mai elemekre, például épületgépészetre volt szükség, látható, egységes kompozícióban születtek meg, mind formában, színben, mind anyaghasználatban. Az egész tervezési folyamat inkább olyan volt, mintha a tervezők kurátorok lennének a helyszínen, válogatva a megtartandó és az idehozandó elemek között. Folyamatosan mérlegelni kellett, hogyan kombinálják ezeket az elemeket ahhoz, hogy harmonikusak is legyenek, de hűek is maradjanak a város történetéhez. Egyszerre figyelhetjük meg az egykori kőművesek precíz munkáját a falakon, és érezhetjük a három emelet kiváltott terhet a múltat hordó hatalmas betongerendákon. Azt is értjük, hogyan jut be a friss levegő és az áram a tárgyalókba.

A homlokzatfelújításnál döntő szempont volt, hogy a tér sarkai ismét hasonlóak legyenek egymáshoz, és legalább részben helyreálljon az eredeti szimmetrikus kompozíció. A főbejárat visszakerült a homlokzat fő tengelyébe. Akkora nyílásokat épültek, amekkora nyílások osztás nélkül műszakilag lehetségesek a bankbiztonság szigorú szempontjai szerint is – így puhítva fel az utca és a bankfiók közötti határt. Cél, hogy a belső tér kifelé vonzónak hasson, a város pedig integrálódjon a belsőbe. Az ablakokat megvilágított arany keretezés foglalja körbe, így folytatódik az Andrássy úti luxusüzletek portáljainak világa, persze az aranya egyben utal a banki funkcióra is. A főbejáratnál a kilincs és a korlát keresztmetszete, valamint a lépcsők kőfelületeinek élei és stokkolása egyedi, oktogonális geometriát követnek. Egyszeri, ide készült elemek.

A megvalósult mű tekinthető kísérleti műnek; egyfajta útkeresésnek. A jövő szolgáltatásának digitális eszköze mindannyiunk farzsebében ott lapul, miért fogunk mégis fizikai bankfiókba látogatni? A vagyonunkat érintő bizalmas döntéseket személyesen fogjuk megtárgyalni? Esetleg közösségi eseményekre, oktatásra, pénzügyi networkingre fogunk rendezvényekre látogatni? Hol lesz a határ a digitális és a valós tér között? A tartalékaink egyesek és nullák halmaza lesz egy izlandi szerverfarmon, vagy a központi széfben tartjuk majd a családi ezüstöt? A kérdéseket még fel lehet tenni, de az első válaszok már a nagyon közeli jövőben velünk lesznek, vagy már velünk is élnek. Izgalmas egy 150 éves épületben látni ezt az első kísérletet, önkéntelenül is arra gondolunk, hogy vajon mit jelentenek majd ezek a téglasorok és stukkók egy újabb 150 év elteltével.

Az Önkormányzat rehabilitációba fogott, de a pénzügyi keret szűkössége miatt nehéz döntést kellett hoznia. Kis ütemekben haladva, lebontották a romos épületeket, megemelték az övezeti paramétereket, eladták a telkeket, majd pótolták a hiányzó szociális intézményeket, miközben a kerület más részein magasabb színvonalú lakásokat biztosítottak az egykori lakóknak. A kritikák szerint ez csak az utcák rehabilitációjához és a közösség felbomlásához vezetett, a város örökségét felszámolva – de az igazat megvallva, a „régi szép éveket” mégsem fogja senki visszasírni.

A nagy, közterülethiányos területek miatt a hatóságok egy új, széles sétálóutcát is belevágtak a városi szövetbe. Egy zöld sétányt alakítottak ki, ami a fejlesztés legnépszerűbb részévé vált. A LAB5 építészei nyerték meg a fejlesztés utolsó üres tömbjén található „122b” kódszámú lakóépület tervezésére kiírt építészeti tervpályázatot.

Koncepciónk 3 fő kérdésre kereste a választ.

Hogyan lehet egy új épületet a környékhez igazítani, ha az nagyobb, mint a környezet történelmi léptéke? A telkünk 7 egykori telket foglal el.

Hogyan lehet maximalizálni a sétányra néző apartmanok számát, miközben a szűk mellékutcákat is szélesebbé tesszük? Tiszteletben akartuk tartani az eredeti utcaszerkezetet is.

És – a legfontosabb kérdés – megmenthetjük-e építészetileg valamit a kerület múltjából? Túlléptünk ezen az utóbbi 25 évben, de a kerület olyan értékeket is őriz, amelyeket szívesen őriznénk meg a jövő generációi számára.

Arra törekedtünk, hogy egy kollázst hozzunk létre, ne pedig egy hatalmas blokk szilárd tömegét. Különböző stílusokat gyűjtöttünk össze, és újakat adtunk hozzá az új karakterhez, hogy a környék eredeti színes, élénk utcaképét megszólaltassuk és az elmúlt évtizedek új arculatával ötvözzük.

Megidéztük a foghíjakat is – az eredeti környezet meg nem épült telkeinek lenyomatait. Így kifejlesztettünk egy befejezetlen tetrist, ahol minden pixel saját stílust képvisel a felületképzés anyaghasználatával, a korlátok, a színek, és a tömegjáték tekintetében. A homlokzatok magasabbra nőnek az újonnan épült gyalogos tengely felé, ahol más új magas épületek is állnak. A két sarkon két régi modernista épületet kellett megőrizni, így itt a léptéket is az szomszédokhoz kellett igazítani. A felsőbb szinteken számos teraszt nyertünk, mely a teraszokról a város tetői és tűzfalai láthatók, háttérben a tehetősebb budai hegyekkel.

A tömeg nem merőleges a sétányra, hanem a tömb mögötti utcaszerkezet geometriáját mutatja. Az belső udvarok és előkertek miatt az épület úgy néz ki a helyszínrajzon, mint egy törött hashtag szimbólum. Az előkertek több teret adnak a mellékutcáknak, és több napsütést engednek az ablakokra.

A tömbben 555 lakás elhelyezését oldottuk meg, melyek közül sok az északi homlokzati sétányra néz. Ezt a homlokzatot meleg tónusú, fényes fémlemezzel burkoltuk, hogy több természetes fényt tükrözzünk a környezetre. Az előkert az utcáról nyitva maradt, átmeneti térként funkcionál a köz- és magánterületek között. A belső zárt udvar pedig biztosítja az intim zöldfelületet az itt lakóknak.